Problémám: 

15 éves unokámat nevelem, aki halmozottan sérült, látás és mozgássérült is. A kapott fejlesztések igazán hatásosak Daninak, de szeretnénk ennél is többet nyújtani neki, hogy a hétköznapi dolgok, mint a séta, evés, ivás sokkal kevesebb problémával járnának. Ennek javítására a Rehabilitációs orvosunk egy DMO din testortézist javasolt, melynek segítségével Dani mozgása egységesebb lenne. Az eszköz árának felét az OEP támogatja, a másik felét pedig nekünk kellene kifizetni. Mivel Dani a gyámságom alatt van, így csupán ápolási díjat tudok ráigénybevenni, aminek összege ezt több év alatt sem fedezné.

Bemutatkozás:

Dolezsálné Farkas Tünde vagyok, Szabó Dani nagymamája. Danit születése óta én nevelem és gyámságom alatt van. Eddig minden fejlesztést és eszközt megprobáltunk önerőből, ami csak lehetséges, hogy Dani fejlődését előbbre vigyük. Ezt az eszközt sem szeretnénk kihagyni, hisz sokat segíthet rajta. Dani 2008-ban született, mindössze 620 grammal. Csodával határos volt az is, hogy velünk maradt. Nem sokkal később agyvérzést kapott, ami miatt igen sok tartós betegség maradt vissza neki. Elkezdődött a véget nem érő fejlesztések sora, aminek hatása szerencsére nem maradt el. Dani, mindezek ellenére mára egy boldog 15 éves kiskamasz, akit bár nem ért meg mindenki, hisz a beszédközpontja is sérült, igyekszik felzárkózni a társaihoz, és fejlesztőpedagógusaival együtt az önállóságra tanítjuk.

Mire lenne szükségem?

A Regabilitációs orvosunk egy DMO testortézist ajánlott fel, aminek segítségével több és szabadabb mozgásban lehet részem. Ennek a felét biztosítja számunkra az OEP, a másik felét nekünk kell biztosítanunk.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

Amikor teljesül a projekt megvásároljuk az eszközt.

A projekt lezárult

Támogatóinknak hálásan köszönjük a beérkezett összegeket, fantasztikusak vagytok!