Ebben a projektben olyan eszközöket gyűjtöttünk össze több család számára, amik a gyerekek tanulását, fejlődését segíti.

Problémám: 

Bartáné Dányi Andrea: Nemrég tönkrement a nagylányom számítógépe és nyomtatója. A számítógépet tudtuk neki pótolni, de a nyomtatót már nem. Sajnos az iskolai feladatihoz sokat használja ezeket, illetve idén felvételizik középiskolába, a gyakorláshoz szüksége lenne a kinyomatatott feladatsorokra is. A férjem augusztusban elveszítette a
munkahelyét és bár azóta talált újat, de az csak részmunkaidős, így a családi bevételeink jelentősen csökkentek.

Kállai Ilona: 8 éves kislányomnak szeretnék egy íróasztalt, mivel jelenleg egy alacsony, ajándékba kapott dohányzóasztalon írja a leckéit, amitől sokszor fáj a háta

Kiss Zsuzsanna: Kiss Zsuzsanna vagyok 47 éves családanya. 4,5 éve az elszabadult devizahitel miatt lakásunkat elárverezték, és sajnos költöznünk kellett, azóta is albérletben élünk. A tartozások és az albérelt kifizetése után sajnos már nem tudjuk a lányainknak az eszközöket beszerezni és pótolni. Timi 6. osztályos az Artistaképző növendéke, mellette Hip-Hop és Waacking táncos, Európa-, világ-, és többszörös magyar bajnok. Szintén a tanulmányihoz, illetve az edzések-, koreográfiák felvételéhez lenne szükséges egy tabletre, neki sajnos nem tudtuk eddig sem megvenni.

Bemutatkozás:

Bartáné Dányi Andrea: Bartáné Dányi Andrea vagyok, Budapesten élek a családommal. 2 gyermekem 6 és 14 évesek, kedves, okos lányok. Szeretünk kirándulni, olvasni. Nagylányomat jelenleg az iskolaválasztás feladati kötik le, pénzügyi területen szeretne továbbtanulni.

Kállai Ilona: Kállai Ilona vagyok, Budapesten élek három gyermekemmel. Mindhárman tanulnak, Feri 20éves, második szakmáját tanulja, Dávid 14 éves nyolcadik osztályos, Icuka 8 éves, második osztályos kitűnő tanuló. Sajnos a nagyobbik gyermekemre már semmilyen támogatást nem tudok igénybe venni (adókedvezmény,állami családtámogatás). Pedagógusként dolgozom,egyedül nevelem őket.

Kiss Zsuzsanna: Szűkös anyagi helyzetünk sajnos nem engedi, hogy gyermekemnek meg tudjam adni a tabletet, amire nagy szüksége lenne a jelenben és a jövőben is.

Mire lenne szükségem?

Bartáné Dányi Andrea: Szeretnének egy nyomtatót, mely nagy segítség lenne a lányoknak az iskolában. Ezen kívül sajnos sok dokumentumunk elveszett a korábbi számítógépről, így nagyon örülnénk egy külső tárhelynek, melyen a fontos digitális dokumentumokat tárolnánk.

Kállai Ilona: Icukának nagy szüksége lenne tanulásához egy kisebb íróasztalra. Kicsi a szobánk nem férne el nagyobb. Adományba kaptam egy kis dohányzóasztalt,ami alacsony,tanuláshoz és leckeíráshoz alkalmatlan,sokszor fáj a háta miatta.

Kiss Zsuzsanna: Timinek szeretnénk egy tabletet.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

A családok a lehető leghamarabb szeretnék megkapni az eszközöket, hogy ne legyenek akadályoztatva a gyerekek a tanulásban