Problémám:

Az elmúlt időszakban nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültünk egy tartós betegség kialakulása miatt. Hónapokon keresztül kellett betegállományba lennem. A férjemmel együtt közmunkaprogram keretein belül vagyunk foglalkoztatva egy Pécs melletti településen, Nagydobszán. Korábban sem éltünk nagylábon, hiszen nem volt miből, de az elmúlt időszakban még nagyobb lett a baj.

A mosógépem nemrég tönkrement, és a gyerekeknek az iskolai tanuláshoz szükségük van egy számítógépre. Ebben a helyzetben sajnos egyiket sem tudjuk megvásárolni, és azt sem látom magam előtt, hogy a minimális bevételeinkből mikorra tudunk félretenni ekkora összeget. Mindkét eszköz egyformán fontos, mivel most kézzel mosok az egész családra, és a betegségem miatt ez nagyon nehéz számomra.

Bemutatkozás:

Kovácsné Lakatos Ildikó vagyok, a férjemmel és 2 fiammal élek Nagydobszán. Szerényen, de végtelenül nagy szeretetben élünk. Mindkét gyermekünk beteg sajnos. A kisebbik fiunk, Dominik asztmás, a nagyobbik, Renátó pedig autista. Mindketten nagyon érdeklődő, vidám gyerekek, de helyzetünkből adódóan nem tudunk annyit tanítani nekik amennyit szeretnénk.

Annak érdekében, hogy jobban megismerhessék az őket körülvevő világot, és hatékonyan tudjanak részt venni a digitális oktatásban, egy közös laptopot szeretnénk kérni nekik. Jelenleg csak a telefont tudják használni amikor online órához kell kapcsolódniuk. A mindennapos szükségleteiket ki tudjuk elégíteni, de ilyen drága eszközöket már nem tudunk megengedni magunknak.

Mire lenne szükségem?

A gyermekeimnek egy laptopot szeretnék kérni, hogy tanulni tudjanak, és jobban megismerhessék az őket körülvevő világot. Bármennyire is szeretnénk nekik segíteni, sajnos nem tudjuk kiszorítani a családi költségvetésből.

A mosógép pedig a mi kényelmünket szolgálná, mivel nem olyan régen sajnos teljesen tönkrement a korábbi gépünk. Most kézzel mosok a négy fős családunkra, ami a betegségemmel sokszor nagyon fájdalmas. Ebben az időben már csak bent száradnak a ruhák is, de a kézzel kicsavart ruhák miatt gyakran fullad a kisebbik fiam, mivel nyirkossá válik tőle a levegő.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

Amint összegyűlik az összeg, szeretnénk megkapni a gépeket. A digitális oktatás és a mosás is mindennapos feladat és hatalmas fejtörést okoz a családnak nap mint nap.