Jelenleg több családnak is segítünk laptop, illetve tablet beszerzésben, így összesen 5 laptopra és 3 tabletre gyűjtünk. Néhány segítségkérő levéllel ismerje meg a családok történetét.

Problémám:

Mindegyik családban problémát okozott a digitális tanulás. Erre sok család nem volt felkészülve, az anyukáknak otthon kellett maradniuk, hogy tanulhassanak a gyermekekkel. Munkahelyüket elvesztették, és nincs a családban megfelelő számú laptop, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésükre eszköz az otthoni tanuláshoz. Ezeknek a családoknak szeretnénk laptopot vagy tabletet biztosítani, hogy segíthessük a gyerekek tanulását.

Bemutatkozás:

Az egyik család egy 4 gyermekes nagycsalád, egyedülálló anyukával, ahol a legnagyobb fiúnak tanulási nehézsége is akad, így többszörösen hátrányos helyzetűek.

Madarászné Czirják Krisztina vagyok. Négy gyermekemet egyedül nevelem, akik közül a legkisebb óvodás, és
hárman általános iskolások, negyedik, ötödik és hatodik osztályosak. Legnagyobb fiamnak tanulási nehézsége van (jó gondolkodási képességei ellenére) szűk figyelmi terjedelme, mentális fáradékonysága miatt a figyelme fluktuál, olvasástechnikája jelentősen el van maradva a intellektuális képességétől, és a kora alapján elvárt szinttől. Ez összefügghet a kicsi születési súlyával, és az idegrendszeri éretlenséggel, ami miatt nagyon sok fejlesztésre járt korábban. Ezek, valamint a tavalyi évben elhúzódó csípőgyulladása ellenére sikeresen, ráadásul az első félévhez képest pici javítással tudta zárni az ötödik tanévet. Ennek nagyon örültünk, mert számára az önálló információszerzés és információ feldolgozás nagyon nehéz, és emellett a második félévben digitális oktatásban kellett részt vennie.

A digitális oktatáshoz telefonkészülék állt a gyerekek rendelkezésére, mert azt tudtam nekik venni részletre. Ennek a képernyője viszont annyira kicsi, hogy nem tudták kihasználni a digitális technikákat, amibe betekintést nyertünk, pedig minden tantárgyhoz sok gyakorlási lehetőség van a számítógépen keresztül, ami meg tudná könnyíteni a tanulásukat.

Jelenleg minden nap munka után próbáljuk átvenni, hogy mit tanultak aznap az iskolában. A fiúknak nagy szüksége lenne egy laptopra, hogy az angol könyvekhez kapott gyakorló CD-kkel, valamint a munkafüzeti feladatok interneten keresztül történő gyakorlásával fel tudjanak zárkózni az osztályhoz. A felsősöknek már informatika órája is van, ám sajnos az órán elhangzottak nem bizonyulnak elegendőnek, mert sokszor nem tudják követni a tanórát. Fontos lenne, hogy itthon tudjanak gyakorolni számítástechnikát is.

Egy másik családnál a 12 éves Dávidnak lenne szüksége laptopra, szintén a tanulása érdekében.

Oláh Dávid vagyok 12 éves, 6. osztályos tanuló. Budapesten élek édesanyámmal és két testvéremmel. A Kossuth Lajos Általános Iskolába járok az XV. kerületbe. A Hubay Jenő Zeneiskolába járok, akusztikus gitár szakra 6 éve. A digitális oktatás számomra elég nehéz volt,  mert egy Pentium 3-as Windows XP operációs rendszerű PC-m van, ami lassan tölt be, akadozik rajta az internet, ezért volt, hogy késedelmesen adtam le a házi feladatokat. Az iskolámban most is kérnek digitálisan leckét. Nagyobb testvérem tanul még, húgom óvodás. Édesanyám a fizetéséből nem tud venni új gépet. Szeretnék kérni egy laptopot, hogy minden házimat be tudjam adni időben.

Egy másik családnál 5 gyermekük tanulásához lenne szükség a laptopra.

Bancsókné Hafiek Mária a férje halála óta egyedül neveli 5 közös gyermeküket. Gyermekei – Anna (15), Dániel (13), Csenge (11), Sára (9) és Mátyás (7) – mindannyian iskolások, ő pedig pedagógus, ezért nagyon fontos lenne számukra, hogy egy megfelelő digitális eszköz biztosítani tudja a zökkenőmentes tanulást és tanítást. A karantén ideje alatt sokat küzdöttek azzal, hogy minden gyermek elegendő időt és megfelelő eszközt kapjon feladatai megoldásához, az online oktatásban való részvételhez, és Mária is jó színvonalon, rendszeresen megtarthassa a tanóráit. Sajnos anyagi lehetőségei nem engedték meg egy olyan laptop beszerzését, amely megkönnyítené az online tanulást-tanítást.

Czirják Viktória szintén egyedülálló anyuka, akinek ikrei közül egyikük sajátos nevelési igényű, így plusz foglalkozásokra jár.

Egyedülállóként nevelem két ikergyermekemet, akik idén szeptemberben kezdték el az iskolát. Nyáron hét évesek lettek, így szeptemberben első osztályba léptek. Sajnos nem járthatnak egy iskolába, mivel a kislányom beszédfogyatékosság miatt sajátos nevelési igényű gyermek. Sikerült egy nagyon jó iskolába felvételt nyernie, ahol a fejlesztést is biztosítják részére, azonban a költségeket, havi díjakat fizetnem kell. Nagy segítséget jelentene, ha a gyerekek részére 1-1 tablet megvásárlásában segítségünkre tudna lenni. Tartok attól, hogy mi lesz, ha ismét sor kerül a digitális oktatás bevezetésére. A gyerekek külön osztályba, külön iskolába járnak, nekem pedig sem számítógépem, sem tabletem, sem laptopom nincsen. A logopédiai foglalkozást is tudják majd online tartani, ha arra kerülne sor. A tanárnő sok ötletes szókincsfejlesztő feladatot tudna adni. Az angol nyelv, a matematika és a természetismeret tanulásához tudná mindkét gyermek használni a tabletet, de sajnos egy fizetésből nem tudok erre költeni.

Marót Ildikó Alíz egy 11 éves kislány, és ő maga írta meg levelét, amelyben legnagyobb álma egy laptop, hogy kedvenc órájára, a számítástechnikára otthon is tudjon készülni.

Marót Ildikó Alíznak hívnak. 11 éves, barna hajú, barna szemű, vidám kislány vagyok. Imádom a lovakat és mindent, ami velük kapcsolatos. Nagyon szeretek ismerkedni, új barátságokat kötni. Idén kezdtem az ötödik osztályt. Nagyon sok új dolgot tanulunk. Kedvenc órám az informatika, amikor számítógépet használunk. Diákat szerkesztünk és szorgalmi feladatokat is kapunk. Sajnos itthon nem tudok gyakorolni, ezért a legnagyobb álmom egy laptop, amin kedvemre gyakorolhatnék és fejleszthetném az iskolában szerzett tudásomat. Nagyon várom már a karácsonyt, hátha teljesülne a vágyam!Pénzváltó Zoltán (15 éves) is írt nekünk levelet.Öten vagyunk testvérek én vagyok a legnagyobb, van három húgom és egy 6 hónapos kisöcsém. Anyukám jelenleg otthon van a kicsi miatt. Nevelőapámnak csökkent a fizetése, mert már csak 2 órára van bejelentve.Sokszor kapok a suliban olyan házikat amihez számítógép kell, de én ezeket nem tudom megcsinálni, mert az én gépem már lassú és régi, frissíteni nem lehet. Néha annak is örülök ha bekapcsol. Informatikából kapunk feladatokat, amikben általában szerkeszteni kell, de nem tudom ezeket megcsinálni. Anyagilag sajnos nem állunk úgy, hogy tudjunk venni nekem egy új laptopot, hisz még telefonom sincs. Az online tanulás alatt sokszor nem tudtam megfelelően megcsinálni a feladatokat, a már említett régi laptop miatt. Rajtam kívül még a 2 kishúgom is iskolás, nekik is szükségük lenne a laptopra. Ebben szeretnék segítségét kérni, hogy jobban tudjak teljesíteni az iskolai feladataimban

Mire lenne szükségem?

Ahhoz, hogy a gyermekeknek sikerüljön felzárkózniuk és megtanulniuk önállóan elsajátítani a tananyagokat, egy laptopra vagy tabletre lenne hatalmas szükségük.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

Karácsony előtt, de legkésőbb december 15, hogy a Jézuska hozhassa nekik az ajándékot.