Problémám:

Munkahely elvesztése miatt két családnál is problémát okoznak a mindennapi kiadások mellett az olyan plusz dolgok megvásárlása, mint a szemüveg. Pénzük napról-napra ki van számolva, hónapról-hónapra élnek, így egy ilyen nagyobb kiadás megvalósítása lehetetlennek tűnik. Éppen ezért kérnek segítséget, hogy gyermekeik szeme ne romoljon tovább, és ne akadályozza őket a tanulásban.

Bemutatkozás:

Konczné Ludmann Anikó vagyok, 1992 óta vagyunk együtt a férjemmel, Attilával. 3 közös gyermekünk van; Angéla (21), Viki, (15), és ifjabb Koncz Attila (13). Sajnos férjem és én is kiskorunk óta szemüvegesek vagyunk, így a gyerekek is rossz szemet örököltek. (+4,5 – +5 dioptriás az utolsó vizsgálatok szerint). Igaz hogy évente kellene másikat csináltatni nekik, de sajnos a jelenleg kialakult helyzet miatt elvesztettem idén a munkahelyemet, és azóta sem találtam újat. Vikinek és Attilának nagy szüksége lenne új szemüvegre, amit mi most nem tudunk nekik biztosítani.

A jelenlegi szemüvegek már nem megfelelőek, és az orvos szerint ennek hatására is tovább gyengülhet, vagyis romolhat a látásuk. Ezt nagyon szeretnénk megelőzni és elkerülni, viszont egy fizetésből jelenleg tényleg képtelenek vagyunk kigazdálkodni 2 szemüveget. Nagyon hálásak lennénk, ha megkapnánk ezt az átmeneti segítséget. Idővel én is találok újra munkát, sikerül elhelyezkednem, és könnyebbek lesznek a mindennapi kihívások. Könnyebb lesz kifizetni a kiadásokat is. Nem szeretnénk, ha bármelyik gyerekünknek is romlana addig a szeme, így segítséget kérünk.

Köszönettel: Koncz család

A másik, szintén XV. kerületi családnál is két kisgyermek várja a szemüveget. Erősen romlik a szemük, azonban a család ott is egy fizetésből él – az anyuka elvesztette állását a kialakult helyzet miatt, mert gyermekeit nem hagyhatta otthon egyedül tavasszal, a digitális oktatás idejére. Most ősszel, hogy visszatértek a gyerekek az iskolába, próbált új munkát találni, azonban eddig sikertelenül, ráadásul az iskolában újra felmerült a lehetősége a távoktatásnak. Egy fizetésből nem tudták az iskolakezdésre megvenni a gyerekeknek az új szemüvegeket, így sajnos nem mindig látják már a táblát. Utolsó elkeseredésükben az anyuka, Anita hozzánk fordult, hogy segítsünk összegyűjteni a pénzt a két gyermeknek: Balázsnak (10) és Lilinek (8).

Mire lenne szükségem?

A további romlás elkerülése végett minél hamarabb szükség lenne az összesen 4 pár szemüvegre.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

Ha november 30-ig összegyűlhetne a pénz, igazán nagy segítség lenne a családok számára, hogy még az ünnepek előtt elkészíttethessék.