Problémám:

Esélyt szeretnék egy továbbképzésre és életem első szakmáját elvégezni. Egy cukrász OKJ tanfolyam minden álmom, de anyagi nehézségeim és élethelyzetem miatt eddig nem sikerült beiratkoznom és elkezdenem a vágyott szakmát.

Bemutatkozás:

Edőcs Edina vagyok. Élethelyzetemet reménytelennek és kilátástalannak látom. Sajnos kamaszkoromban szüleim elváltak. A válás miatt a fővárosba kellett költöznünk anyukámmal. A költözés után olyan bizonytalan és kilátástalan élethelyzetbe kerültünk, hogy 16 éves koromban otthagytam az iskolát és dolgozni mentem, hogy anyagi támogatást biztosítsak édesanyámnak. Az évek során több alkalommal is próbáltam a munkaügyi hivatal által szervezett továbbképzésre jelentkezni, ezért a munkámat is otthagytam, hátha ezzel nagyobb esélyem lesz. A nehézkes ügyintézési folyamaton szerettem volna átverekedni magam és végre egy szakmát tudni a kezemben. Sajnos nem sikerült. A többszöri kudarc és próbálkozás után ismét visszamentem dolgozni. Ma már én is anya vagyok és felelősséggel tartozom a családomért.

Már 21 éve éljük nehézségekkel az életünket, és a gyermekáldásban szerencsésnek mondhatjuk magunkat. 6 gyönyörű közös gyermekünk van. Ramóna 16 éves, grafikus és művész iskolába jár. Ármin 15 éves, imádja a focit és sportiskolát választott a továbbtanulásra. Focista, edző és sportriporter szeretne lenni.
Noel 11 éves és ő is imádja a focit. De nagyon szeret főzni és majd szeretne séf lenni. Marcell 8 éves és még minden nap más karriert szeretne felépíteni. Jobbnál-jobb ötletei vannak. Jázmin 8 éves, balerina babérokra tör. A legkisebb, aki váratlan volt számunkra is, de annál nagyobb öröm: Szebasztián 8 hónapos.

Minden vágyam, hogy cukrász legyek, hogy az egyszerű apró muffinokat édes kis cukormázas nyalánksággá formáljam. Szeretnék a gyümölcsökkel is kísérletezni, hogy minél több olyan finomságot alkothassak, hogy a gyerkőcök az évszakok terméseit élvezettel fogyasszák nap mint nap. A marcipánok és fondantok végtelen lehetőségeit megismerni, és csodás tortákat készíteni. Ennek viszont ára van, amit jelenleg nem tudok kigazdálkodni. A gyermekeimnek oktatása, mindennapi kiadásaink kimerítik az anyagi költségeinket.

Mire lenne szükségem?

A cukrász tanfolyam díját sajnos nem tudom kifizetni, így a tanfolyam díjára lenne szükségem. Anyaként úgy érzem, én is megérdemlek végre egy esélyt, hogy olyan szakmám legyen, amit szeretek, és amivel könnyebben el tudnám tartani a gyermekeimet is.

Mikor lenne szükségem a segítségre?

A tanfolyam idén indul, így a segítségre 2020. november 30.-ig lenne szükségem.