Legelső és egyben a legnagyobb örömhírünk, hogy a Tudást és Felemelkedést Alapítvány, az ÉnÜgyem weboldalával megkezdte munkáját.

Hosszas előkészületeken vagyunk túl, de megérte!

Megharcoltunk az alapítvány bejegyzéséhez szükséges protokollal, a bankszámla nyitás rejtelmeivel. Hosszú napok alatt és rengeteg teszteléssel építettük fel a weboldalt, a háttérfolyamatokat, hogy olyan Ügyeket támogathassunk, ahol valós segítségre van szükség!

Fantasztikus érzésekkel töltött el bennünket, hogy már az indulást követő 2 napban, sok-sok támogatás és felajánlás érkezett! Minden támogatónak ezúton is köszönjük. Szuperek vagytok!

Nagyon röviden szeretnénk az alapítvány mögött álló csapatot bemutatni, akik az alapítványi célok eléréséért és a gördülékeny működéséért felelnek!

Szendrei Ádám, Alapító

Ádám az alapítvány szíve és az ötletgazda, aki fontos feladatának érzi, hogy a rászorulókat segítse.

A korábban a Gazdagodj Boldogan című könyvének profit bevételét fordította adományozásra. Ez idén sem maradt el, de már a saját alapítványa keretein belül.

Vajda Adrienn, Kuratóriumi tag

Adrienn az alapítványi háttér feladatokat fogja össze és koordinálja.

Évek óta álma, hogy egy jó ügy mögött álljon, és segíthesse az embereket. Most az alapítvány keretein belül ez valóra vált.

Szabó Éva, Ügyfélkapcsolati munkatárs

Évi az alapítvány keze, akihez bármikor fordulni lehet, ha kérdésed van.

Nyitott személyiségével és lelkesedésével intézi a napi teendőket, kezeli az ügyeket és minden szükséges feladatot.

Emellett szeretnénk köszönetet mondani Gots Balázsnak a weboldal és a háttérfolyamatok elkészítőjének, illetve a Salesautopilot csapatának, akik ingyen biztosítják a folyamatokhoz szükséges szoftvert.

Egy fantasztikus úton indultunk el, gyere és tarts velünk! Támogasd az Ügyünket te is.